Battonya

Weboldal

Ma város, Magyarország, illetve Békés megye délkeleti, román határszéli részén fekszik. 1945-től 1950-ig járási székhely volt, és Csanád vármegyéhez tartozott. A település a Békés-Csanádi magasabb fekvésű löszhát területen alakult ki, az egész terület sík, kelettől, nyugat felé lejt. Talaja igen jó minőségű, humuszban gazdag, ezért mezőgazdasági termelésre kiválóan alkalmas. Lakói magyarok, szerbek, románok, cigányok, vallásuk szerint római katolikusok, görögkeletiek, görög katolikusok, reformátusok, evangélikusok. Kora-Árpádkori település, de fejlődése a XVIII. sz. második felétől gyorsul fel. Rendkívül gazdag a gazdasági és társadalomtörténete.

A település mai elrendezését 1808-ban bécsi mérnökök tervezték.
Városunk történetének kezdetei a honfoglalás előttre nyúlnak vissza, a kőkortól kezdve lakott hely volt: Ennek bizonyítékául szolgálnak a település határában feltárt neolit lakótelepek, illetve a nagy kiterjedésű bronzkori temető. A település első írásos említése 1340-böl származik. A XV. század közepén, a mai város területén öt település volt. Jórészük Hunyadi János tulajdonában állt, majd a terület a nagylaki, Jaksity család birtokába került, akik a vitézeikkel és azok családtagjaival népesítették be. Battonyán a XV. században kizárólag magyarok laktak. 1514-ben Dózsa György keresztes serege e hely közvetlen közelében vonult el. 1529-ben és 1555-ben török martalócok törtek be a területre, s a település 120 esztendőre az oszmán félhold uralma alá került.

Az 1640-es esztendőkben Ali török alajbég szerbeket telepített ide. 1689-ben III. Csarnojevics Arzén - ipeki pátriárka - által vezetett és sikertelenül végződött török elleni fegyveres felkelés után a településen újabb szerb menekültek telepedtek le. A lakosság számának ismételt növekedése 1780-tól kezdődött, amikor románok vándoroltak be, illetve Pest megyéből magyarok költöztek ide. 1850 tájékán kis számban szlovákok is letelepedtek.

A jó termőhelyi adottságoknak köszönhetően a lakosság megélhetési forrása a XVIII. századi állattartásról a gabonatermesztés irányába tolódott el, s ennek következtében a lakosság létszáma is erőteljesen növekedett Battonya felvirágzásában valószínűleg közrejátszott az a körülmény is, hogy a település a Pest Arad között húzódó fontos kereskedelmi útvonalon feküdt, s az itt előállított termékek kedvező értékesítési lehetősége a lakosság gazdagodását segítette elő. 1788-tól postahivatal, 1800-ban már vámőrséggel együtt pénzügyőrség is működött a településen.

1839-ben Battonya mezővárosi rangot és vásártartási jogot kapott, s ez újabb lendületet adott a további fejlődéshez. 1850-ben olvasóegylet alakult 1870-ben műkedvelő társulat, 1874-ben már dalárda is működött 1855-ben sétakert létesült, 1859-ben került átépítésre a korábbi szűk községháza. A XIX. század második felére a város az akkori Csanád megye második legnagyobb lélekszámú települése volt. A világosi fegyverletétel után Battonya a fél vármegye közigazgatási központja lett. 1863-ban a térséget katasztrofális aszály sújtotta, mely hosszú időn keresztül éreztette hatását Az osztrák politikai terror légkörében a város fejlődése lelassult, és 1888-ban Battonya mezővárosi rangját is elvesztette. A település azonban ennek ellenére bekapcsolódott a kapitalista fejlődésbe. 1872-től kezdte működését a telekkönyvi hivatal. 1870-ben felépült az első gőzmalom, 1875-ben a tégla és fedélcserépgyár. 1882-től indul meg a vasúti közlekedés, 1885-ben megalakult az első takarékpénztár, majd 1886-ban létesült a dohánybeváltó üzem. 1884-ben indult be a szikvízgyártás, 1891-ben létesül a távírda, az első nyomda és a faiskola. 1883-ban hozták létre az első temetkezési-, 1889-ben a tűzoltó-, 1891-ben a vöröskeresztes egyletet. Ugyancsak 1891-ben kezdte el működését a kisdedóvó és a felső leányiskola. 1892-ben a régi városháza helyén épült fel a városháza mai épülete is.
A térség kapitalizálódása sajnos előidézője lett a lakosság egyre fokozódó polarizálódásának, elszegényesedésének. Ezen előzményekre vezethető vissza az 1891-ben kirobbant földmunkás mozgalmi zendülés, illetve a XX. század elején mutatkozó tömeges kivándorlás. Az I. világháborút követő trianoni döntés Battonyára nézve súlyos csapást jelentett, hiszen a térség gazdasági és közigazgatási központjából egy elsorvasztásra kárhoztatott határszéli település lett. A helyzet korabeli reménytelenségét támasztja alá az a szomorú tény is, hogy 1923-ban a szebb jövő reményében 229 szerb család vándorolt ki a mai Szerbia területére. Sajnos Battonya a két világháború közötti korszakban vajmi keveset fejlődött. Legújabb kori történetének legsivárabb évei következtek: állandósult a gazdasági és szociális pangás, a reménytelen nyomorúság:
A település sem az I. sem a II. világháború ideje alatt szerencsére nem volt színtere nagyobb károkozással párosuló hadműveleti eseményeknek, így a frontvonalak elhaladtával a település normális működési feltételei hamar helyreálltak. Battonya a II. világháborút követően, de különösképpen 1950 után, amikor a megszűnő Csanád vármegyéből közigazgatásilag Békés megyéhez került, a leépítésre szánt települések sorsára jutott.

A mezőgazdasági termelés kivételével szinte minden más ipari és gazdasági tevékenység elsorvadt, a területi közigazgatás szerepét Mezőkovácsháza vette át. Korábbi kiemelt szerepét Battonya egyedül a közoktatás és a térségi törvénykezés szintjén őrizte meg. Az egyéni gazdálkodás gyakorlatához szokott mezőgazdasági termelők két hullámban élték meg a mezőgazdaság központi átszervezését. Az 1950-es, illetve az 1960-as nagyüzemi átszervezés közül az utóbbi eredményezett pozitívabb változásokat. A termelőszövetkezetek legeredményesebb működése a 1975 és 1985 közti időszakra tehető. A lakosság folyamatos fogyásának megállítására kisebb-nagyobb ipari beruházásokkal, ugyancsak ebben az időszakban történtek próbálkozások.

A lakosság ellátásában fontos szerep jutott a kereskedelmi és értékesítő szövetkezeteknek, amelyek nemcsak helyi, hanem olykor térségi ellátást is teljesítettek. Az 1960-as éveket megelőző eredményes kőolaj- és földgázkutatások után a település közigazgatási területén megindul és jelenleg is tart a kőolaj- és földgázkitermelés. Mind a földgáztermeléssel párhuzamosan kiépülő települési gázellátó-, mind az időközben kiépített ivóvíz- és úthálózat, továbbá az intézményrendszer kialakulása és fejlesztése eredményeképpen a település 1989-ben újra visszanyerte városi rangját.

Az 1989~s rendszerváltást követő időszak első éveiben a településen még nem indult meg a további fejlődés. Az időközben bekövetkező tulajdonjogi változások - alapvetően tőkehiány és zavaros piaci és értékesítési nehézségek miatt - jelenleg még nem eredményeztek fellendülést. Jelentősnek mondható a munkanélküliek száma, a település befektetőkre vár. A város jelentős erőfeszítéseket tett az elzártság és elhagyatottság leküzdése érdekében, s azért hogy helyreállítsa korábban létező kapcsolatait. Így került sor a Battonya és Tornya (Turnu) közötti közúti határátkelőhely megnyitására. Battonyának a közelmúltban sikerült leküzdeni távközlési lemaradását, lakói 1997-töl akadálytalanul használhatják a telekommunikáció valamennyi hálózatát.

A Pallas Nagylexikon írta a településről 1891-ben: Battonya, nagyközség Csanád vármegye battonyai járásában, (1891) 1852 házzal és 12,018 lak., köztük 7248 magyar, 455 tót, 1637 oláh és 2458 szerb; vallásra nézve 6392 római katolikus, 4229 görög keleti és 886 református. Szolgabírói székhely s államjószági ispánság, járásbíróság és adóhivatal, ipartestület, alsó fokú ipariskola, takarékpénztár, 3 gőzmalom, olajtörő; vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postai takarékpénztárral. Határa 13,849 hektár. V . ö. Battonya és környéke (Gál Vilmos).